A Sándor kúria maradványait (16. század) a falu határában lehet felkeresni (a Rákos-patak mentén). A kúria romjai helyi érdekeltségű régészeti lelőhelyként szerepel az országos hivatalos műemegyzékben. Állítólag 1533-ban itt írták a Csíki Székely Krónikát. Első másolatát a Csíki Székely Krónikának 1796-ban Farkas Nepomuk János küldi el Csíksomlyóról Aranka Györgynek. Nyomtatásban 1818-ban jelenik meg először. Jókai is megemlíti a Bálványosvár című alkotásában. Nagyon sokan komolyan vették, többek között Szabó Károly és Orbán Balázs. Ezt csalárdságnak, szemfényvesztésnek, koholmánynak tartotta Jerney Károly és Nagy Géza. A tudományos kutatók Szádecky Lajos hatására nem tekintették hivatalos okiratnak a krónikát. 1905-től már nem vélték „titokzatos nemzeti értéknek”.
A falu határában lévő „kincs”, amely nem csak a helyi, de egész Székelyföld középkori története szempontjából kiemelkedő jelentőségű. A falu keleti szélén, a patak jobb, északi partján, mintegy két hektáron sűrű régészeti lelőhely húzódik, amit Sándor-kúria néven emlegetnek. A kaszálóként használt területen ma is látszanak beomlott pincehelyek, épületekre utaló halmok, és a régi utazók beszámolói szerint itt még száz éve is álltak a romos kőépületek falai. 1904-ben egy Jósa nevezetű tanárember felmérte az akkor látható falakat, rajzán négy nagyobb kőépület, és több palotaméretű romot is felismerhetünk. A területen terepbejárások során 16. századi cseréptöredékeket találtunk, azaz az épületek nagy része ekkor lehetett használatban. Tulajdonosa nagy valószínűséggel az a Fejér György lehetett, aki 1566-ban Vacsárcsiban kapott jelentős adományt a királytól.
A Fejér-családnak tehát félezer évvel ezelőtt már hatalmas, több kőépületet magába foglaló, bizonyára kerített udvarháza, kúriája volt a faluban. Akkor, amikor a legtöbb településen még szinte kizárólag csak fa épületek álltak, kevés kivételként egész Csíkban mindössze tucatnyi templom idézhető fel. Fejér György kortársai között ugyan volt egy-két székely nemességre jutó előkelő család Csíkban (Beczek, Andrássyak, Lázárok, Balaskók), de az ő udvarházaik részben, vagy teljesen elpusztultak, illetve a későbbi beépítések miatt nehezen kutathatók. Pusztulásukat többnyire a hűtlenség miatt kiváltott királyi bosszú, a nemeseket gyűlölő közszékelység rombolásai, a külső támadások, illetve a gazda, örökösök hiánya okozta.
A vacsárcsi udvarház tehát impozáns méreteivel, látható-azonosítható épületeivel a csíki 16. századi székely előkelők emlékanyagának, a korabeli székely anyagi kultúra egyik, ha nem a legfontosabb emléke.
Jelenleg használt, némileg megtévesztő nevét az úgynevezett Csíki Székely Krónika nyomán kapta, mely szerint az itt álló épület a csíkszentmihályi Sándor család birtoka lett volna. A feltételezést azonban hiteles írott adatok nem erősítik meg, így például a Sándor-család levéltárának sokszáz oklevelében egy szó sem esik egy esetleges vacsárcsi birtokról.
2012-ben Hargita Megye Tanácsa, a vacsárcsi közbirtokosság, a csíkszentmihályi polgármesteri hivatal, és a Sógor-család támogatásával, az ELTE Régészeti Tanszékének és a csíki Székely Múzeum részvételével megkezdődött a lelőhely régészeti kutatása. A régészeti ásatások során kiderült, hogy a kő épületek nem egyszerre épültek fel, hanem egy kisebb, korábbi épület bővítésével jöttek létre. A feltárt épület környezetében gyűjtött leletanyag szerint a kúria rendszeres használata a 16. század közepéig adatolható. Ennél későbbi letetek egyelőre nem nagyon kerültek elő, ezért valószínű, hogy tulajdonosa belekeveredett a Bekes-féle lázadásba, melynek leverése után vagy elesett, vagy elkobozták javait, miként például az Andrássyak csíkszentkirályi birtokait is. Ugyanakkor kiderült, hogy a 16. századi kő épületeket megelőzte egy korábbi felszínre épített talpgerendás 15. századi épület, azaz több építési periódussal kell majd számolni.