Vashámor Vlăhiţa (Szentegyháza)

A Kis-Homoród, Vargyas és Kiruly pataka által közrefogott térségünk gazdag volt vasérclelőhelyekben, melyek közül a lövétebányai bizonyult a leggazdagabbnak, ezért elsősorban innen bányászták a nyersanyagot, melyet kohókban olvasztottak és az így nyert vasat hámorokkal dolgoztak fel. Első írásos adatunk 1591-ből származik, amikor Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem Székely Mózes hadnagynak egy kezdetleges szerkezetű vashámort adományozott. Ezt a helyet a mai napig is Hámorkertnek nevezik, Lövétéhez tartozik. A hámor jellegzetessége, hogy a víz hajtóerejére épül, vízkerékkel hozták működésbe a kalapácsot, szerkezete pedig fából készült. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a hámort felégették, így 1850-es években Demeter Miklós felhozta a vasgyárat a szentkeresztbányai (Szent Kereszt bánya telepe-innen a név) részre, a mai eredeti helyére. Itt két vashámort, egy vasöntődét, egy nagy olvasztót, asztalos műhelyt és munkás lakásokat épített. Az egyik vashámor ezek közül az 1990-es évekig működött, és ezáltal Európa egyetlen működő hámora volt. Mára sajnos romos állapotban van és műemlékként van nyilvántartva.